tomiinsingapore

Második nekifutásra talán sikerül visszatérnem a rendszeres íráshoz, hamarosan kiderül...

Ennyi idő után talán megpróbálom összefoglalni mi is történt velem az elmúlt 6-7 hétben. Hála a napi 12-14 órás munkaidőmnek csak 12-14 nap élményeit kell összegyűjtenem, munka után ugyanis csak arra vágytam, hogy alhassak kicsit.

Ha jól emlékszem június végén volt, hogy találkoztam pár emberrel a magyar közösségből egy sárkányhajózás keretei között. Van itt egy magyar srác, aki úgy tudom komolyan foglalkozik a sárkányhajózással és ő ajánlotta fel, hogy megmutatja milyen is ez a sport. Eljöttek kb húszan, így meg is töltöttünk egy hajót. Nagy élmény volt látni, hogy milyen nehéz összehangolni ennyi embert, hogy egy ütemben evezzenek. Nem mi voltunk az egyetlenek, hanem tucatnyi csapat ment gyakorolni aznap, de nem csak helyiek, hanem az itt élő németek és hollandok is. Azért a szingapúriak nagyon komolyan csinálták...

Jut eszembe egyik hétköznap este el tudtam jönni 7 után, mert a magyar vízipóló csapat játszott Szingapúrban. Természetesen úgy gondoltuk ott a helyünk. A szerbek ellen játszottak a srácok és nyertek (egy góllal). Azért itt a hangulata egy ilyen meccsnek nem olyan, mint otthon (nem voltam még, de gondolom), mert csak kb 250-en lehettünk. A fiúk nagyon jól viselték, hogy a játék után mindenki közös fotót akart velük, de nem csak a magyarok, hanem sok helyi is. Én nem mertem egyik mellé sem állni, mert akkora hatalmas emberek, hogy rendkívül kellemetlenül éreztem volna magamat mellettük.

Pár hete meglátogatott Nagy Pisti. Szerencsére épp Bangkokban volt dolga, így onnan hazafelé tett egy kis kitérőt Szingapúrba. Három napja volt, hogy körülnézzen, ebből a hétvégi kettőn együtt jártuk be a helyeket. Nagyon intenzív, programot szerveztem magunknak, így szombaton egy kényelmes reggeli után sétáltunk egy nagyot a belvárosban és tettünk egy kört a Singapore Flyers-en, ami a világ legnagyobb óriáskereke. Átmérője 150m, magassága 165 méter, építési költsége mai áron kb 36 milliárd (!) forint volt, a 28 kisbusz méretű kabin mindegyike légkondicionált és egyenként 28 ember fér el benne, egy kör kb 35-37 perc. Kezdetben a Marina Centertől nézve az óramutató járásával ellenkező irányban forgott, majd Feng shui mesterek tanácsára ezt megfordították (Forrás: Wikipedia)

  Parkolnak a hajók:

 Azon a színes kilátón legalább 12,000 ember nézte augusztus 9.-én a nemzeti ünnepi műsort és a tűzijátékot.

 Golfpálya:

A kb 60 emelet magas szálloda tetején a hajótesttel (3 tömb egyenként kb 60 emelettel):

Talán valamikor felnézek ide is: 

Menet közben elkezdett cseperegni az eső. Reméltük, hogy nem lesz belőle vihar, és nem is lett. Bezzeg mostanában.... Tegnap negyed 10-től kb du 4-ig szakadt az eső. Ahogy eddig tapasztaltam, itt nincs kis eső. Ha elkap az eső, akkor tuti bőrig ázol.

Nem csak felhőkarcolók vannak Szingapúrban.

Ez Szingapúr egyik legrégebbi épülete és legelegánsabb szállodája 400 szobával:

Ha jól emlékszem ez az Indokínai civilizációt bemutató múzeum.

Ez pedig az egyik nevezetessége Szingapúrnak, a Merlion. (Egy korábbi bejegyzésben már említettem):

A belváros és az óriáskerék után következett Little India, este pedig az éjszakai szafari. De erről majd legközelebb...

Hosszú szünet után újra billentyűzetet ragadtam, hogy sztorizgassak nektek. A némasággal töltött hetekben keményen dolgoztam, hogy meg tudjak felelni az elvárásoknak. Rengeteget tanulok, de meg is fizetem az árát. A legtöbb dolog teljesen új nekem, sokszor van, hogy egyszerre tanulom és csinálom a munkát. Nem írom, de szerintem 70-80 túlóránál tarthatok (kb 5 hét termése). De nem panaszkodom, erre készültem, az lenne a furcsa, ha 6-kor felállhatnék az asztaltól. Persze az idő múlásával, amikor kialakul a rutin, ezekre az extra órákra nem lesz már szükség. Gyakorolni úgy tűnik lesz időm, mert a secondment-et meghosszabították január végéig.

Ígérem legközelebb terjedelmesebben írok, terveim szerint még a héten. Addig kedvcsinálónak egy kis videó a hétvégi egyik programból. Nagy Pisti itt volt hétvégén és egész nap jártuk a várost. Vasárnap elmentünk Sentosa szigetére, ami gyakorlatilag egy hatalmas szórakoztató park, de lehet strandolni is. A szigetre jutás legizgalmasabb módja, ha Cable Car-ral mész át. 60 méter magasról nézhetsz körbe. Szerencsére nem tart nagyon sokáig. :)

https://www.youtube.com/watch?v=LsGCbaFjxkA

Ha már étkezésről volt szó legutóbb, akkor kicsit még elidőznék ennél a témánál. Tényleg nagyon jókat ettem eddig, még semmit nem kellett megbánnom. Bár lehet ha tudnám miből készült némelyik, akkor más lenne a helyzet. Kár, hogy az itteni gyümölcsökkel eddig nem volt nagy szerencsém. Hiába van egész évben nyár, a gyümölcsöknek semmi íze nincs. Legalábbis az almának, körtének és sárgadinnyének semmi, a szőlő egy fokkal jobb volt. Tudjátok mennyit szoktam gondolni az otthoni cseresznyére, almára, dinnyére? Mire hazamegyek semmi nem lesz már ezekből. :(

Kiutazás előtt sokat olvasgattam Szingapúrról, és természetesen mindenki elmondta a véleményét a durian-nak nevezett nemzeti gyümölcsről. Az első hetekben csak sejtettem, hogy a levegőben időnként terjedő szaghoz köze lehet a durian-nak. Igen, a durian-nak szaga van, mégpedig egyesek szerint olyan, mint a rohadt sajtnak. Annyira durva a cucc, hogy ha durian van nálad, akkor nem mehetsz be vele nyílvános helyekre, nem szállhatsz fel tömegközlekedésre és a taxis is el fog küldeni a p…..a, mert ha megengedné, hogy beülj a kocsijába, akkor a következő három napban tuti nem lenne utasa.

Ilyen tiltó táblákkal jelzik, hogy nem kívánatos a nemzeti gyümölcs:

E rövid bevezető után remélem mindenki érzi a durian szagát.

Én is csak a lakáshoz közeli árustól mertem venni, azt remélve, hogy az utcán sétáló emberek csak nem lincselnek meg hazáig. Gondolom a testi épségemet akarta védeni az árus is, amikor a durian ehető részét dobozba pakolta, majd mielőtt szatyorba tette még körbe is fóliázta a dobozt.

A lakásba érve gyorsan kibontottam a csomagot, hogy megkóstoljam a legendás gyümölcsöt, aztán mentve, ami menthető, még gyorsabban vissza is csomagoltam, befóliáztam és a biztonság kedvéért három szatyorba tettem bele, mielőtt a hűtőbe került. Ez azonban nem bizonyult elégnek, mert a hűtőből is dőlt a szaga, úgyhogy átpakoltam a fagyasztóba, azóta ott lapul.

Nem merem kidobni a kukámba, mert mire kiürítik, addigra az egész ház utálni fog. Szeptemberig jó helyen van.

U.i. azért megkóstoltam. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Az elején nagyon durva, de az utóíze nagyon édes. Állagát tekintve olyan, mintha valami parfé lenne.

Ma újabb élménnyel gazdagodtam. Sőt kettővel. A dél-koreai kollégám (SW) meghívott ebédelni egy dél-koreai étterembe. Mint bárhol másutt Szingapúrban, itt is legalább 12 fokkal a kinti alatt volt a hőmérséklet. Teljesen a fickóra bíztam magamat, én ugyanis még mindig képek alapján választok kaját. Be is rendelt szerintem mindenből kisebb adagokat, úgyhogy ki is hoztak vagy 15 (kisebb-nagyobb) tányér ételt. Az olvastam az étlap elején, hogy a koreaiak szeretnek egészségesen táplálkozni, mert úgy tartják, hogy a jó étel olyan, mint az orvosság. Erre alighanem szükségük is lehet, mert SW mesélte, hogy Dél-Korea nem egy családbarát ország, mert például az üzletfelekkel rendszeresen (értsd akár naponta) el kell menni inni és ezek az italozások hajnalig is eltartanak. Mindezt a cég kontójára, hiszen ez a cég érdekeit szolgálja. Visszatérve az ebédhez, hoztak:

1. párolt brokkolit valami csípős szósszal leöntve,

2. párolt káposztát (?) csípős szósszal leöntve,

3. téglatest alakúra vágott főtt tojást (fehérje-sárgája-fehérje),

4. zöldbab (?) valami csípős szósszal leöntve,

5. valami keményebb puding állagú valamit csípős szósszal leöntve,

6. káposztasaláta valami fehér szósszal leöntve,

7. párolt nemtudommi csípős szósszal leöntve,

8. rizs (gondolom már hiányoltátok),

9. paprikás (?) rizs zöldségekkel és szezámolajjal (?),

10. fűszeres marhahús, ami mér sercegett a vaslapon, amikor kihozták,

11. valami lében úszkáló zöldségek, amik íztelenségük miatt nekem nagyon nem jöttek be eddig,

12. valami leves zöldségekkel (zöld csili, piros csili, hagyma, zöld csili, piros csili).

Biztos rájöttetek a felsorolásból, hogy a dél-koreaiak szeretik a fűszeres/csípős ételeket. Bár szinte mindegyik fogásban volt valamennyi csili, egyáltalán nem volt kellemetlen (bár én szeretem ha kicsit erősebb a kaja). A fűszeres marhahús kifejezetten finom volt.

Másik mai élményem az itteni kiskirályokhoz, a taxisokhoz fűződik. Ennyi taxi otthon az egész országban nincs, ez egészen biztos. Megnézed, hogy egy lámpánál mennyi autó áll, akkor annak a kétharmada tuti taxi lesz. Fél 10 után végeztem és taxival akartunk hazajönni (kollégám felajánlotta, hogy hazavisz, mert útba estem neki). Annak ellenére tartott legalább 20 percig taxit fogni, hogy minimum, de tényleg minimum 200 taxi ment el előttünk. Hiába integettünk nekik, meg sem álltak. Volt legalább 6-7, aki megállt, de nem estünk neki útba, ezért nem vett fel, hanem tovább hajtott. Láttam olyat, aki megállt nálunk, aztán még két integetőnél, de senki nem arra akart menni (gondolom), amerre ő. Alighanem kifogtuk a műszakváltást, amikor visszamennek a taxiállomásra és leadják a kocsit. Ezért a sok taxi nagy része egy irányba megy, a hülye utasok meg nem akarnak arra menni. Itt meg is tehetik, hogy válogassanak az utasok között, mert annyira hétköznapi dolog a taxizás, mint a tömegközlekedés. És tényleg nagyon olcsó, de erről már írtam korábban.

Eredetileg egy 5 soros bejegyzést akartam írni, mert álmos vagyok. Több lett. :)

Kicsit el vagyok maradva az írással, mert ez a hét nagyon sok munkát tartogatott számomra. Nagyobb tempóra kapcsoltunk a betanításban, és még este is maradtam, hogy újra átrágjam magamat a hallottakon. Tíz előtt nem is végeztem, úgyhogy ezen a héten elmaradt a vacsora és az írás. Elég kemény elvárásoknak kell megfelelnem, mert nem csak egy analyst munkáját kell átvennem, hanem az egyik manager-ét is. Cindy, az analyst már csak egy hétig lesz, utána egyedül maradok. A manager csak egy másik csoportba megy át, de szerintem igyekszik minél hamarabb megszabadulni ezektől a feladatoktól.

Az előző hétvégi élménybeszámolómat folytatva következik néhány kép a Marina Bay-ről. Ennek egyik oldalán van az üzleti negyed:

 a másik oldalán pedig a Marina Bay Sand az Olympic Walk pálmáival: 

 Ha valakinek melege lenne, akkor átsétálhat a frissülést hozó vízpermet alatt:

 Szingapúr egyik nevezetessége, a vizet köpő, oroszlánfejű és haltestű Merlion:

 Egy korábbi bejegyzésből ismerősek lehetnek ezek a képek, mert a cég bárjából éppen a Marina Bay-re (legalábbis egy részére) lehet rálátni.

Az üzleti negyedről is készítettem pár képet csak úgy a feeling miatt :)

 A mostani hétvégém igazából pihenéssel telt eddig. Tegnap felfedeztem egy élelmiszer boltot, ahol nagyobb kínálat van és lehet Visa kártyával fizetni. Nem győzök bosszankodni amiatt, hogy a helyi kártyájukon kívül alig fogadnak el nemzetközi kártyákat. Ebben az üzletben is a pénztáros néni rám nézett és csodálkozó tekintettel kérdezett vissza, hogy "Visa?" De tényleg olyan volt, mintha a Holdról jöttem volna a kártyámmal együtt. Persze nem is tudta, mit csináljon a kártyámmal. A terminál kiírta, hogy írjam be a PIN kódot, de ekkor már kihúzta a kártyámat, így hiába írtam be a kódot, a fizetés sikertelen volt. Jött is a válasz "Sorry". Mondom neki, hogy tegye a vissza a kártyát. Persze így már sikerült fizetnem. Nem ez volt az első eset, korábban a Burger King-ben kellett segítséget kérnie az eladónak egy kollégájától.

Most lett vége a mai adag esőzésnek (legalábbis remélem már nem fog esni), úgyhogy kimozdulok végre és elmegyek Szingapúr híres bevásárlóutcájába, az Orchard road-ra, ahol több tucat bevásárlóközpont sorakozik egymás mellett.

Az esőzésről csak annyit, hogy ha elkap, akkor bőrig ázol. Lehet ezért használnak műanyagból készült bankjegyeket. :)

Ma nem dolgoztunk. A pénzügyesek Finance Development Day-t tartottak. Ez gyakorlatilag egész napos szórakozást jelentett. Azzal kezdtünk az irodában, hogy csapatokat alakítottunk, majd megkaptuk a feladatokat és némi cash-t. Az első feladatunk az volt, hogy menjünk el a megadott címre (egy élelmiszer üzlet), ahol a megadott telefonszámon elérünk majd valakit, aki segít teljesíteni a feladatot. A feladat annyira nem volt érdekes, de az már igen, hogy a 25 perces taxizásért 1800 forint körül fizettünk.

Visszaértve a céghez buszra szálltunk és elvittek minket egy állatmenhelyre, ahol karitatív munkában ketreceket takarítottunk. Előtte viszont levetítettek egy videót arról, hogy milyen körülmények között tartanak egyes országokban állatokat azért, hogy ilyen-olyan szerveiknek fantasztikus tulajdonságokat tulajdonítva kereskedjenek a belőlük készült szerekkel. Természetesen a kínaiak járnak ebben (is) élen, de a malájok sem maradnak el sokkal. Ezen a helyen derült ki, hogy az egyik kollégám Új-Zélandról ugyanabban a házban lakik, mint én. Sok emberrel ismerkedtem meg ma, de a nevüket nem sikerült még megjegyeznem. Talán azért sem, mert még nem nagyon megy a maláj és kínai nevek megértése. Nagyon kedves volt velem mindenki, sokan odajöttek maguktól és érdeklődtek, hogy mit csinálok, hol lakom, mik a terveim. A buszon nem is a kollégáimmal ültem, hanem új emberek mellé, hogy ismerkedjek.

Este még volt egy Johnnie Walker Blue kóstolással egybekötött vacsora, amire már alig jöttek el, úgyhogy lehetett hozni ismerősöket, barátot, akit csak akartál. Nagyon finom volt a kaja, a JW Blue-hoz meg nem értek (csak annyit tudok róla, hogy nem szeretem a whisky-t. Mellesleg a Blue a legdrágább Johnnie, otthon kb 60-70.000 körül van egy üveggel.)

Jó volt ez a nap, mert a taxizás és buszozás során új részeit láthattam Szingapúrnak, közben egész jól szórakoztam és sok új emberrel meg is ismerkedtem. Jövő hét már biztos nehezebb lesz...

Miután vasárnap felfedeztem az irodát gyalogosan, hétfő reggel korán felkeltem, hogy elkezdjem azt, amiért igazából itt vagyok. A farmert lecseréltem szövetnadrágra, a pólót pedig ingre. Kezemben a térképpel elindultam felkeresni az Aljunied MRT állomást (az egyszerűség kedvéért az MRT az itteni BKV-nak felel meg, csak 30 évvel fejlettebb), ami kb 7-8 percre van a lakástól. Az állomásra érve elkezdtem tanulmányozni a sok automatát, amiből mindenféle dolgot lehet venni, például standard ticket-et.

Mint második bejegyzésemben említettem itt nincs papír alapú jegy, csak plasztik. Megjegyzem még a bankjegyek is műanyagból vannak (még nem mind, az 50-es pl még papír). Az automata nagyon egyértelműen működik, kiválasztod, hogy milyen jegyet akarsz venni, kiválasztod, hogy melyik állomásig akarsz utazni, a gép ekkor megmondja mennyi pénzt dobj be (merthogy a távolságtól függ a díj) és már adja is a műanyag kártyát. Ez persze azt is jelenti, hogy a standard ticket csak egy útra használható. Nem próbáltam még, de gondolom ha tovább utaznék, mint ameddig a jegyem szól, akkor gondjaim adódnának a kapunk történő kilépéskor. Az utasokat a vonattól egy üvegfal választja el, aminek az ajtói akkor nyílnak, amikor a vonaté. Minden ajtó felett teljesen egyértelmű utastájékoztató van, ahol zöld lámpák jelzik, hogy milyen állomások vannak a vonalon, piros lámpa pedig az aktuálisan következőt jelzi. Amin már áthaladt, az nem is világít. Külön jelzik még azt is, hogy majd melyik ajtó nyílik illetve nem nyílik. A tömeg eddig mindig hatalmas volt, egyszer nem is tudtam felszállni, meg kellett várnom a következő szerelvényt.

Öt megállóra lakom az üzleti negyedtől (Raffles Place megálló), ami kb 10-12 perc lehet ezzel a metrószerű vonattal. Azért mondom így, mert bár föld alatt is megy, az egyik helyi kijavított és azt mondta, hogy ez vonat (az MRT-ből a T a train, a többit nem tudom mi). Az induló állomáson nem lehetett eltévedni, de erre az állomásra ráépült egy felhőkarcoló és össze-vissza lehet benne bolyongani. Én a tömegre bíztam magamat és mentem amerre ők mentek. Hamar kijutottam a felszínre, csak nem tudtam hol vagyok. Térkép elő és próbáltam bemérni a helyzetemet. Ez eltartott legalább 5 percig, mert olyan rövid utcánál sikerült kijönnöm az állomásból, amit alig találtam meg a térképen. Elindultam az egyik irányba, amit aztán gyorsan megtaláltam térképen is. Csak pár percre voltam a cégtől, de ekkor már fél 10 is elmúlt :) Megérkeztem, bejelentkeztem, felmentem, kinyílt az ajtó és a recepciós csaj rögtön a nevemen szólított. Aztán jött Patricia (személyi asszisztens), hozta a belépőmet és bevezetett a csapathoz. Bemutatkozás  és körbevezetés után a cég bárjában kaptam egy kis ismertetést a régióról. Jos, a holland főnököm utána elvitt ebédelni, de előtte megmutatta a környéket. Az iroda a Szingapúr folyó partján áll, meglehetősen jó környéken, de ez talán látszik a fotón is:

Az első héten még nem nagyon leszek leterhelve, a legfontosabb, hogy a betanulásra fókuszáljak. Úgy látom nem fogok unatkozni. Két kollégámtól is veszek át munkát, az egyik elmegy a cégtől, az ő helyére jöttem én, a másik kolléga pedig egy másik csapatba megy. Sajnos aki elmegy a cégtől, az már csak két hetet lesz, úgyhogy igyekeznem kell a betanulással. Kedden délben egy céges ebéden volt az egész csapat, hogy elköszönjünk Cindy-től és köszöntsünk engem. Egy japán étterembe mentünk, ahol megint kénytelen voltam pálcikával enni. De most felidézve a Tündétől tanultakat néhány gyakori oldalra pillantással kiegészítve sikerrel vettem az akadályt. Patricia rendelt nekem kaját és nagyon bölcsen a biztosra ment. Előételnek sushi volt és sült csirke falatok aztán főételnek én Teriyaki csirkét kaptam rizzsel. Volt a tálcámon (azon hozták ki) egy kis edényke, amiben vanília pudinghoz hasonló cucc volt a tetején rózsaszín csigavonallal. Azt hittem ez a desszert lesz, de nem az volt, hanem valami nagyon lágy és nagyon íztelen nemtudommi volt. Ott is maradt a társával együtt, ami pedig egy húslevesre hasonlító valami volt, aminek szintén nem volt íze. A csirke viszont nagyon finom volt és ez a lényeg :) Desszertet is kaptam, zöldtea fagyit. Érdekes volt.

Kedd este hazafelé menet betértem az egyik food court-ba. Ez úgy kell elképzelni, mint egy bevásárló központ étkező részét, ahol több konyha közül választhatsz magadnak, aztán leülsz és megeszed. Persze ez sokkal kisebb hely, így jellemzően zsúfolt is. Ez a hely (Sims Ave-n van egy sarkon Lorong 27, Geylang) egyébként meglepően tisztának tűnt a korábban látottakhoz képest, emiatt is mertem betérni. Elvitelre kértem egy tenger gyümölcseis spagettit (persze itt nem így hívják), amit kemény 5.1 SGD-ért meg is kaptam. Finom volt nagyon. Egy másik helyen vettem egy gyümölcs shake-t 3 SGD-ért, amibe került papaja, sárga- és görögdinnye és még valami. Csak otthon vettem észre, hogy teljesen hermetikusan lefóliázták, nem csak egy fedőt tettek rá.

Szerda reggel újból elkavarodtam a Raffles Place megállóból felfelé menet, de ennek így kellett lenni, mert így utamba akadt egy péksüteményes pult és egy péksüteményes üzlet elég nagy kínálattal. A pultnál vettem két almás pitét, ami ehető volt, de itthon azért jobbakat kapni. De ez nem is része az ő kultúrájuknak, nem várható el, hogy tökéletes legyen. Szerdán voltam először egyedül ebédelni. Ez csak azért érdekes, mert nem emlékeztem merre kellene elindulni, hiszen eddig mindig volt aki vezessen. Megint a tömegekre bíztam magam és máris ismerős helyeket vettem észre. Tettem egy pár kört a környéken (azt sem tudva merre járok) figyelve arra, hogy mindig tudjam merre fekszik az irodánk. :) Végül aztán ráleltem arra a helyre, ahová hétfőn vitt el Jos. Rendeltem kép alapján valamit és szerencsére azt is hozták ki. Tengeri kütyük üvegtésztával és sok csírával. Kellemesen csípett, de azt pont szeretem. A biztonság kedvéért azért most már tudom, hogy a közelben hol van Burger King és McDonald's.

Az akcentusok továbbra is nagyon durvák, a számokat is alig értem. A lakosság 3/4-e kínai és otthon gondolom nem angolul beszélnek, merthogy ők is csak 6-7 évesen kezdik el tanulni az iskolában (ezt mesélték).

Pénteken nem dolgozunk, hanem valami jótékonysági napot tartunk. Kell mindenkinek vinnie 3 kartondobozt, de még nem tudom mire kellenek. Szerencsére Patricia szerzett nekem, most ott őrizgetem őket az asztalom alatt. :)

Azért már várom a hétvégét, megyek kicsit várost nézni. Puszi mindenkinek. Tamás

Épp most néztem meg a lakást bérbeadó cég honlapját, és úgy látom meglehetősen nagyvonalú volt a cég, mert a legdrágább kategóriába eső lakást bérelték ki, havonta közel fél millióért. Tegnap hazaérve láttam, hogy voltak takarítani, kiürítették a kukát, kimosták a szennyesemet (meg is szárították!), berakták a szekrénybe, elmosták a poharamat és bevetették az ágyamat is. Remélem láttak már kupis lakást, mert az fogadta őket (bár annyira nem volt vészes).

Egyébként a két legdrágább dolog Szingapúrban a lakás (bérelni is) és az autó. Az autókért 2-3-szor többet kell fizetni, mint otthon, ráadásul előtte még engedélyt is kell kérni, hogy autót vehess, ami pluszban még 1.5-2 millió forint. Erről olvastam már otthon is és emiatt hittem azt, hogy itt alig lesz autó. Jelentem tévedtem. Nagyon sok autó van, meglehetősen gyorsan vezetnek, sokszor dudálnak a másikra, de nekem úgy tűnik, hogy a gyalogosokkal nagyon előzékenyek (pl átengednek a zebrán). Rengeteg az európai autó, azok közül is a felső kategóriákba tartozó német márkák dominálnak, de láttam már több Skodát és Suzuki Swift-et is :) Megnéztem az Audi szingapúri honlapján, hogy mennyiért adnak egy A4-est itt. Azt hittem lefordulok a székről. Nálunk 8,2 millió forinttól indul az ára, Szingapúrban 29 milliótól (193,773 SGD-től)!

Nagyon jól élnek, de tévedés lenne azt hinni, hogy itt nincsenek szegény emberek. Nagyon szeretnek enni és vásárolni - mást állítólag nem is nagyon lehet itt csinálni, de ezt most még nem tudom megerősíteni. Állítólag rengeteget költenek, merthogy jók a fizetések és nagyon kevés adót fizetnek. Csak úgy érdekességképpen megmutatom, hogy van aki a progresszív adóztatás keretein belül is meg tudja jeleníteni a társadalmi szolidaritást és a jövedelmek alacsony adóztatását. Évi 3,000,000 forintig nem is kell adót fizetni, ráadásul a következő évtől csökkentik az adókat.

Egymás mellett sorakoznak a nagy bevásárlóközpontok, amik tömve vannak emberekkel. A vonaton reggelente mindenki az okostelefonját nyomogatja vagy a táblagépén olvas, játszik, filmet néz. Ebbe a sorba akár én is be tudnék állni, mert kaptam a cégtől egy iPhone-t. 

Hétvégén kirándulni voltam. Szombaton az üzleti negyedet és a mellette lévő Marina Bay-t jártam be. Az ezekről készült képeket csak a következő bejegyzésben osztom meg veletek, mert ami most jön, az sokkal jobban lekötötte a figyelmemet. A Marina Bay egyik nevezetessége az az épületköltemény, aminek a tetején a hajóforma van. Ezt az épületet úgy hívják, hogy Marina Bay Sand és mind a három tömbjében szálloda van. Az előtérben látni a pláza épületét, ami mellesleg a szállodákhoz kapcsolódik egy átjáróval. A pláza nagy része a föld alá van süllyesztve:

Akár gondolába is ülhetsz és csónakázhatsz egyet:

 Ilyen a pláza belülről:

 A szálloda közelről:

 Mint kiderítettem 20 dollárért fel is mehetsz ide:

Ezen keresztül lehet átmenni a hotleből a plázába:

 Szingapúrban taxizni annyira hétköznapi, mint például buszozni. A pláza előtt kordonok között terelik a taxira váró embereket, és a taxik legalább 150 méteren keresztül álltak:

De van benn színház, múzeum, és az elmaradhatatlan éttermek és kávézók. A legnagyobb divatházak és ékszerüzletek természetesen mind jelen vannak. Van benne kaszinó és több éjszakai bár is. Az egyik kolléganőm mesélte, hogy kaszinózni csak úgy mehetnek a helyiek, ha belépéskor fizetnek 100 dollárt, miközben a külföldieknek csak az útlevelüket kell bemutatniuk. Ezzel a belépővel annyira szerintem nem sikerül visszaszorítani a helyiek játékszenvedélyét.

Lassan fel kellene kutatnom azt is, hogy a házban merre van a konditerem, mert el fogok tunyulni. Még nem nagyon alakítottam ki, hogy miket egyek vacsorára, így esténként most csak banánt, kekszet, mogyorót és tortilla chips-et rágcsálok, amit olyanokkal öblítek le, amiket otthon nem is nagyon szoktam inni (gyümölcslevek, üdítő, jeges tea) vagy enni (jégkrém-Ben&Jerry's). Persze ezek mellett van víz is itthon. Még mindig az a legjobb. Szingapúrban egyébként iható a csapvíz, bár én még nem próbáltam. :)

Szolgálati közlemény: azt tervezem, hogy majd lesz egy bejegyzés (mondjuk június végén), amikor közzé teszek egy árlistát azoknak, akiket nem érdekel a sok duma, csak Szingapúrba készülnek és számukra ez hasznos lehet.

Szombat délután érkeztem fáradtan. A repülőtér hűtött csarnokából kilépve megcsapott a fullasztó trópusi levegő. A páratartalom 90% körül van, a hőmérséklet kb 30 fok. A taxit nem nekem kell keresnem, hanem sorban állva mindenkinek leoszt egyet az ezzel megbízott bácsika, aki már rekedtre kiabálta a hangját az évek alatt. Ha valaki kártyával akar fizetni, annak meglehet várnia kell, mert Szingapúrban is mindenki a kp-t részesíti előnyben, még boltokban is meg kell kérdezni, hogy lehet e kártyával fizetni.

Ezen kis kitérő után vissza az első estémhez. Első dolgom az volt, hogy bekapcsoljam a gépet és adjak némi életjelet magamról. Szerencsére van wifi a házban és gond nélkül sikerült is csatlakoznom. A gond csak akkor volt, amikor kezdett lemerülni a gép. Hiába hoztam traveler adaptert, nem értem vele semmit, mert nem laposat hoztam, hanem mélyet. Ezt vasárnap orvosoltam azzal, hogy az egyik bevásárlóközpontban vettem kettőt az otthoni ár ötödéért.

Kezdtem nagyon éhes lenni, így hát elmentem keresni valami kaját. A szállásom mellett tucatnyi kajálda van tele helyiekkel. Érdekes szagok terjengenek az utcán, minden helyet kihasználnak, hogy leültessék a vendéget, ha kell, akkor a járdára teszik az asztalt, a gyalogosok pedig ott szlalomoznak közöttük. És ez itt teljesen természetes, mint ahogy az is, hogy két étkező között van egy gumis vagy bicikli szerelő, akik szintén a járdára kitelepedve dolgoznak.

Nem is tudom hogy lehettem ennyire vakmerő, amikor bevállaltam azt a helyet, ahol végül megvacsoráztam. Az asztalomat egy 40 kilós nő telepítette a szomszédos műhely elé. Az asztal átmérője majdnem akkora volt, mint maga a pincérnő. Rendeltem egy fokhagymás csirkét, ami sem látványra, sem ízre nem volt rossz. Csupán azt nem tudtam megállapítani, hogy a csirkének melyik része lehetett az, amit kaptam, és hogyan kellene pálcikával enni. Mert villa az nem volt. A csirkét itt nem nagyon csontozzák ki, hanem csontostól darabolják és készítik el. Mindenesetre 15 SGD-ért (1 SGD kb 150 forint) akár jó is lehetett volna, ha tudok enni pálcikával. Ittam még hozzá egy üdítőt, amit a doboz felirata szerint a Coca-Cola gyárt. Sajnos a nevét már nem tudom az üdítőnek, de olyasmi volt, mintha a Cola-ba a Ben Gay nevü izomlazítót (vagy mit) kevertek volna jó nagy adagban. Nem volt rossz, de a Coca-Cola jobb :) Hazafelé betértem még egy boltba, ahol vettem vészhelyzetre egy kis kekszet, meg némi üdítőt.

Vasárnap csak dél körül bírtam felkelni, de az is kínszenvedés volt. Összekapartam magamat és miután vettem egy térképet, elindultam megkeresni az irodát, hogy ne az első munkanapomon keresgéljek majd. (Elárulom most, hogy legalább 30 percet késtem másnap.) Laza 5 órás séta után értem haza, mivel nem volt még meg az EZ-LINK kártyám, amivel utazni tudtam volna. Persze lehetett volna venni standard ticket-et is, de így könnyebb volt felfedezősdit játszani. Buszból biztos nem tudtam volna lefotózni ezt a szánalmas kis panelt: 

Térképpel egyébként nagyon jól el tudtam tájékozódni, mert minden nagyon jól ki van írva, csak kicsit figyelni kell a táblákra. A célomat elértem, a céget megtaláltam:

A Diageo-nak sem kell szégyenkeznie, igencsak jó helyen fekszik. A 13. emeleten rendezkedett be, a bárjából pedig pazar kilátás nyílik az épület alatt folydogáló Singapore river-re, Singapore Flyers-re és a fenti képen látható hajóra (még nem tudom mi a neve). Csendben jegyzem meg, hogy az itteni bárban ingyen lehet fogyasztani bármit(!), amit megkívánsz. Olyannyira, hogy nincs pultos sem, hanem önkiszolgáló. Magadnak csapolhatod a Guinness-t vagy töltheted a Johnny Blue-t. Az épület pedig ilyen:

13 és fél órás repülőút után megérkeztem Szingapúrba. Őszintén szólva azt reméltem, hogy business class-on utazni pihentetőbb élményt jelent majd. Csak 2-3 órát tudtam aludni, a többi időt pedig azzal töltöttem, hogy néztem a székem előtti monitoron a repülési térképet, hogy lássam mennyi van még hátra az útból. A repülőn a kiszolgálás és az étel nagyon jó volt, és a repülést is elég jól viseltem. Persze azért az utolsó 2-3 órában volt néhány turbulencia, ami megmozgatta a gépet. Minden simán ment, csak elég lassan kaptam taxit, amiben kártyával is lehet fizetni. Itt nem szokás borravalót adni, gondolom ez is közrejátszott abban, hogy a sofőr nem erőltette meg magát a csomagok csomagtérbe történő behelyezése során. Természetesen túl szép lett volna, ha minden továbbra is ilyen simán megy. Kiderült ugyanis, hogy a lakást csak hétfőtől foglalták le nekem. Pár telefon után ezt tisztázták és megkaptam a kulcsokat (pontosabban a mágneskártyákat) a lakáshoz. A lakás sokkal nagyobb, mint vártam. A lakás a hatodik szinten van, kb 80-90 nm lehet, két hálószobával, mindegyikhez külön fürdőszobával és egy nappali-konyha-étkező-vel. Minden helyiségben külön állítható légkondi van, ami az itteni időjárásban áldás. Rendesen be van rendezve a lakás (nincs túlbútorozva, csak olyan minimál), de azért egy-két csalódást keltő részletet rögtön kiszúrtam: pl az ablakok elég mocskosak és van egy beázás is az egyik ablak alatt. Nincs tűzhely a konyhában, csak egy elektromos valami az egyik fiókban, ha mégis akarnék főzni. Már most tudom, hogy nem fogok, mert az evőeszközök állapota nem üti meg azt a szintet, amivel én enni bírnék. :) Csatoltam egy fotót a nappali alatti medencéről, egyet a konyháról és egyet a szobámról (már ami látszik belőle):