Miután vasárnap felfedeztem az irodát gyalogosan, hétfő reggel korán felkeltem, hogy elkezdjem azt, amiért igazából itt vagyok. A farmert lecseréltem szövetnadrágra, a pólót pedig ingre. Kezemben a térképpel elindultam felkeresni az Aljunied MRT állomást (az egyszerűség kedvéért az MRT az itteni BKV-nak felel meg, csak 30 évvel fejlettebb), ami kb 7-8 percre van a lakástól. Az állomásra érve elkezdtem tanulmányozni a sok automatát, amiből mindenféle dolgot lehet venni, például standard ticket-et.
Mint második bejegyzésemben említettem itt nincs papír alapú jegy, csak plasztik. Megjegyzem még a bankjegyek is műanyagból vannak (még nem mind, az 50-es pl még papír). Az automata nagyon egyértelműen működik, kiválasztod, hogy milyen jegyet akarsz venni, kiválasztod, hogy melyik állomásig akarsz utazni, a gép ekkor megmondja mennyi pénzt dobj be (merthogy a távolságtól függ a díj) és már adja is a műanyag kártyát. Ez persze azt is jelenti, hogy a standard ticket csak egy útra használható. Nem próbáltam még, de gondolom ha tovább utaznék, mint ameddig a jegyem szól, akkor gondjaim adódnának a kapunk történő kilépéskor. Az utasokat a vonattól egy üvegfal választja el, aminek az ajtói akkor nyílnak, amikor a vonaté. Minden ajtó felett teljesen egyértelmű utastájékoztató van, ahol zöld lámpák jelzik, hogy milyen állomások vannak a vonalon, piros lámpa pedig az aktuálisan következőt jelzi. Amin már áthaladt, az nem is világít. Külön jelzik még azt is, hogy majd melyik ajtó nyílik illetve nem nyílik. A tömeg eddig mindig hatalmas volt, egyszer nem is tudtam felszállni, meg kellett várnom a következő szerelvényt.
Öt megállóra lakom az üzleti negyedtől (Raffles Place megálló), ami kb 10-12 perc lehet ezzel a metrószerű vonattal. Azért mondom így, mert bár föld alatt is megy, az egyik helyi kijavított és azt mondta, hogy ez vonat (az MRT-ből a T a train, a többit nem tudom mi). Az induló állomáson nem lehetett eltévedni, de erre az állomásra ráépült egy felhőkarcoló és össze-vissza lehet benne bolyongani. Én a tömegre bíztam magamat és mentem amerre ők mentek. Hamar kijutottam a felszínre, csak nem tudtam hol vagyok. Térkép elő és próbáltam bemérni a helyzetemet. Ez eltartott legalább 5 percig, mert olyan rövid utcánál sikerült kijönnöm az állomásból, amit alig találtam meg a térképen. Elindultam az egyik irányba, amit aztán gyorsan megtaláltam térképen is. Csak pár percre voltam a cégtől, de ekkor már fél 10 is elmúlt :) Megérkeztem, bejelentkeztem, felmentem, kinyílt az ajtó és a recepciós csaj rögtön a nevemen szólított. Aztán jött Patricia (személyi asszisztens), hozta a belépőmet és bevezetett a csapathoz. Bemutatkozás és körbevezetés után a cég bárjában kaptam egy kis ismertetést a régióról. Jos, a holland főnököm utána elvitt ebédelni, de előtte megmutatta a környéket. Az iroda a Szingapúr folyó partján áll, meglehetősen jó környéken, de ez talán látszik a fotón is:
Az első héten még nem nagyon leszek leterhelve, a legfontosabb, hogy a betanulásra fókuszáljak. Úgy látom nem fogok unatkozni. Két kollégámtól is veszek át munkát, az egyik elmegy a cégtől, az ő helyére jöttem én, a másik kolléga pedig egy másik csapatba megy. Sajnos aki elmegy a cégtől, az már csak két hetet lesz, úgyhogy igyekeznem kell a betanulással. Kedden délben egy céges ebéden volt az egész csapat, hogy elköszönjünk Cindy-től és köszöntsünk engem. Egy japán étterembe mentünk, ahol megint kénytelen voltam pálcikával enni. De most felidézve a Tündétől tanultakat néhány gyakori oldalra pillantással kiegészítve sikerrel vettem az akadályt. Patricia rendelt nekem kaját és nagyon bölcsen a biztosra ment. Előételnek sushi volt és sült csirke falatok aztán főételnek én Teriyaki csirkét kaptam rizzsel. Volt a tálcámon (azon hozták ki) egy kis edényke, amiben vanília pudinghoz hasonló cucc volt a tetején rózsaszín csigavonallal. Azt hittem ez a desszert lesz, de nem az volt, hanem valami nagyon lágy és nagyon íztelen nemtudommi volt. Ott is maradt a társával együtt, ami pedig egy húslevesre hasonlító valami volt, aminek szintén nem volt íze. A csirke viszont nagyon finom volt és ez a lényeg :) Desszertet is kaptam, zöldtea fagyit. Érdekes volt.
Kedd este hazafelé menet betértem az egyik food court-ba. Ez úgy kell elképzelni, mint egy bevásárló központ étkező részét, ahol több konyha közül választhatsz magadnak, aztán leülsz és megeszed. Persze ez sokkal kisebb hely, így jellemzően zsúfolt is. Ez a hely (Sims Ave-n van egy sarkon Lorong 27, Geylang) egyébként meglepően tisztának tűnt a korábban látottakhoz képest, emiatt is mertem betérni. Elvitelre kértem egy tenger gyümölcseis spagettit (persze itt nem így hívják), amit kemény 5.1 SGD-ért meg is kaptam. Finom volt nagyon. Egy másik helyen vettem egy gyümölcs shake-t 3 SGD-ért, amibe került papaja, sárga- és görögdinnye és még valami. Csak otthon vettem észre, hogy teljesen hermetikusan lefóliázták, nem csak egy fedőt tettek rá.
Szerda reggel újból elkavarodtam a Raffles Place megállóból felfelé menet, de ennek így kellett lenni, mert így utamba akadt egy péksüteményes pult és egy péksüteményes üzlet elég nagy kínálattal. A pultnál vettem két almás pitét, ami ehető volt, de itthon azért jobbakat kapni. De ez nem is része az ő kultúrájuknak, nem várható el, hogy tökéletes legyen. Szerdán voltam először egyedül ebédelni. Ez csak azért érdekes, mert nem emlékeztem merre kellene elindulni, hiszen eddig mindig volt aki vezessen. Megint a tömegekre bíztam magam és máris ismerős helyeket vettem észre. Tettem egy pár kört a környéken (azt sem tudva merre járok) figyelve arra, hogy mindig tudjam merre fekszik az irodánk. :) Végül aztán ráleltem arra a helyre, ahová hétfőn vitt el Jos. Rendeltem kép alapján valamit és szerencsére azt is hozták ki. Tengeri kütyük üvegtésztával és sok csírával. Kellemesen csípett, de azt pont szeretem. A biztonság kedvéért azért most már tudom, hogy a közelben hol van Burger King és McDonald's.
Az akcentusok továbbra is nagyon durvák, a számokat is alig értem. A lakosság 3/4-e kínai és otthon gondolom nem angolul beszélnek, merthogy ők is csak 6-7 évesen kezdik el tanulni az iskolában (ezt mesélték).
Pénteken nem dolgozunk, hanem valami jótékonysági napot tartunk. Kell mindenkinek vinnie 3 kartondobozt, de még nem tudom mire kellenek. Szerencsére Patricia szerzett nekem, most ott őrizgetem őket az asztalom alatt. :)
Azért már várom a hétvégét, megyek kicsit várost nézni. Puszi mindenkinek. Tamás
