Szolgálati közlemény: azt tervezem, hogy majd lesz egy bejegyzés (mondjuk június végén), amikor közzé teszek egy árlistát azoknak, akiket nem érdekel a sok duma, csak Szingapúrba készülnek és számukra ez hasznos lehet.

Szombat délután érkeztem fáradtan. A repülőtér hűtött csarnokából kilépve megcsapott a fullasztó trópusi levegő. A páratartalom 90% körül van, a hőmérséklet kb 30 fok. A taxit nem nekem kell keresnem, hanem sorban állva mindenkinek leoszt egyet az ezzel megbízott bácsika, aki már rekedtre kiabálta a hangját az évek alatt. Ha valaki kártyával akar fizetni, annak meglehet várnia kell, mert Szingapúrban is mindenki a kp-t részesíti előnyben, még boltokban is meg kell kérdezni, hogy lehet e kártyával fizetni.

Ezen kis kitérő után vissza az első estémhez. Első dolgom az volt, hogy bekapcsoljam a gépet és adjak némi életjelet magamról. Szerencsére van wifi a házban és gond nélkül sikerült is csatlakoznom. A gond csak akkor volt, amikor kezdett lemerülni a gép. Hiába hoztam traveler adaptert, nem értem vele semmit, mert nem laposat hoztam, hanem mélyet. Ezt vasárnap orvosoltam azzal, hogy az egyik bevásárlóközpontban vettem kettőt az otthoni ár ötödéért.

Kezdtem nagyon éhes lenni, így hát elmentem keresni valami kaját. A szállásom mellett tucatnyi kajálda van tele helyiekkel. Érdekes szagok terjengenek az utcán, minden helyet kihasználnak, hogy leültessék a vendéget, ha kell, akkor a járdára teszik az asztalt, a gyalogosok pedig ott szlalomoznak közöttük. És ez itt teljesen természetes, mint ahogy az is, hogy két étkező között van egy gumis vagy bicikli szerelő, akik szintén a járdára kitelepedve dolgoznak.

Nem is tudom hogy lehettem ennyire vakmerő, amikor bevállaltam azt a helyet, ahol végül megvacsoráztam. Az asztalomat egy 40 kilós nő telepítette a szomszédos műhely elé. Az asztal átmérője majdnem akkora volt, mint maga a pincérnő. Rendeltem egy fokhagymás csirkét, ami sem látványra, sem ízre nem volt rossz. Csupán azt nem tudtam megállapítani, hogy a csirkének melyik része lehetett az, amit kaptam, és hogyan kellene pálcikával enni. Mert villa az nem volt. A csirkét itt nem nagyon csontozzák ki, hanem csontostól darabolják és készítik el. Mindenesetre 15 SGD-ért (1 SGD kb 150 forint) akár jó is lehetett volna, ha tudok enni pálcikával. Ittam még hozzá egy üdítőt, amit a doboz felirata szerint a Coca-Cola gyárt. Sajnos a nevét már nem tudom az üdítőnek, de olyasmi volt, mintha a Cola-ba a Ben Gay nevü izomlazítót (vagy mit) kevertek volna jó nagy adagban. Nem volt rossz, de a Coca-Cola jobb :) Hazafelé betértem még egy boltba, ahol vettem vészhelyzetre egy kis kekszet, meg némi üdítőt.

Vasárnap csak dél körül bírtam felkelni, de az is kínszenvedés volt. Összekapartam magamat és miután vettem egy térképet, elindultam megkeresni az irodát, hogy ne az első munkanapomon keresgéljek majd. (Elárulom most, hogy legalább 30 percet késtem másnap.) Laza 5 órás séta után értem haza, mivel nem volt még meg az EZ-LINK kártyám, amivel utazni tudtam volna. Persze lehetett volna venni standard ticket-et is, de így könnyebb volt felfedezősdit játszani. Buszból biztos nem tudtam volna lefotózni ezt a szánalmas kis panelt: 

Térképpel egyébként nagyon jól el tudtam tájékozódni, mert minden nagyon jól ki van írva, csak kicsit figyelni kell a táblákra. A célomat elértem, a céget megtaláltam:

A Diageo-nak sem kell szégyenkeznie, igencsak jó helyen fekszik. A 13. emeleten rendezkedett be, a bárjából pedig pazar kilátás nyílik az épület alatt folydogáló Singapore river-re, Singapore Flyers-re és a fenti képen látható hajóra (még nem tudom mi a neve). Csendben jegyzem meg, hogy az itteni bárban ingyen lehet fogyasztani bármit(!), amit megkívánsz. Olyannyira, hogy nincs pultos sem, hanem önkiszolgáló. Magadnak csapolhatod a Guinness-t vagy töltheted a Johnny Blue-t. Az épület pedig ilyen: